CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia minden évben meghirdeti hazánk templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést. Idén március 23-30. között fogadják az adományokat.A "Tartós szeretet" címmel meghirdetett országos gyűjtés során minden templomban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat, valamint az egyházmegyei karitászközpontok és adománypontok is fogadják az adományokat.
Az összegyűlt termékekből a Karitász önkéntesei állítanak össze élelmiszer-csomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak. A kisgyermekes családok esetében a csoportok édességgel, apró ajándékokkal is kiegészítik a csomagokat.
Hogyan lehet bekapcsolódni a gyűjtésbe?
Bármilyen tartós élelmiszer felajánlásával: liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara, olaj, konzervek, zacskós leves, tartós tej, keksz, édesség, lekvár, kávé, tea – van, akinek akár 1 kg liszt is segítség!
Az adományokat március 23-30. között a plébánia által kijelölt helyen kell leadni, amelyet a helyi karitász csoport gyűjt be és juttat el a rászorulóknak.
Az egyházmegyében működő gyűjtőpontok címlistája itt érhető el.
Ahol nincs helyben karitász csoport, ott is gyűjthetnek az adományokat, és ha szükséges, a váci központ megoldja az elszállítást. A gyűjtés meghirdetéséhez alább egy bianco plakát is elérhető, amelyen fel lehet tüntetni a gyűjtőpontot.
Pénzbeli adományát itt ajánlhatja fel: https://adomany.vaccaritas.hu/
Az MKPK nagyböjti körlevelét itt olvashatják az élelmiszer-gyűjtésről.
| tartos-szeretet-f-(a4)_jo.pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
Zebegény, Vác, Esztergom, Pilismarót jelzik életútjának fontosabb mérföldköveit. Azt mondja, mindenütt jól érezte magát, örömmel végezte a feladatait. Nagy öröm volt számára, hogy egykori diákvárosába, Vácra kapta meg a püspöki kinevezését. Járta az egyházmegyét, megismerte a városi és a falusi emberek küzdelmeit. Ez inspirálta, hogy megtalálja a válaszokat a kérdéseikre. Beer Miklós püspök júniusban gyémántmisével ünnepelte pappászentelésének 60. évfordulóját.
Egymást érik a hálatáblák a falakon, hosszú sorban várakoznak a hívek a gyóntatásra, gyalogos zarándokok ereszkednek le a Cserhát dombtetőiről. Mátraverebély-Szentkút, a búcsújárók kedvelt úti célja, kiengesztelődésre és hálára hív. Orosz Lóránt OFM, a nemzeti kegyhely igazgatója a hagyományos vallásosság átalakulásáról, a közösségi hit megéléséről, csodákról és a lelki gyógyulás útjáról beszélt. A Magyar Kurír interjúját közöljük.2026. július 1. szerda
Annamária és Tihamér
Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni. A megszállottak...
Összes program »