CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye a közeljövőben ünnepli ezeréves fennállását. Marton Zsolt püspök kezdeményezésére a jubileumi felkészülés részét alkotja egy hároméves tanítás-sorozat, ahol a hívek hitüket, személyes istenkapcsolatukat és közösségük missziós küldetését mélyíthetik el. Ehhez az egyházmegye tematikus előadásokat és ezekhez kapcsolódó tanúságtételeket kínál, amelyet a plébániai közösségek együtt dolgozhatnak fel. A tanítás ima-alkalmakkal kibővítve segítheti a közösségi lelki felkészülést.Az Ima-katekézis alkalmakat a plébánia közösségekben helyi küldöttek szervezik, akik rendszeres felkészítő alkalmakon vehetnek részt. Az elmúlt nyolc hónapban közel ötven településen indult el ez a folyamat, több plébánián pedig már a második, és a harmadik ima-katekézist is megtartották. A legutóbbi találkozókról írt beszámolót itt lehet elolvasni.
A szolnoki Jézus Szíve Plébánia Szent József templomában második alkalommal találkoztak a hívek, ahol Görbe József atya imádsággal kapcsolatos tanítását hallgatták meg először a jelenlévők. Nagy Márta tanárnő tanúságtétélében Istenkereső útjáról beszélt, valamint az El Camino-n átélt élményeit osztotta meg a hallgatósággal. Számára a kötött imák (szentolvasó, Szent Rita kilenced és a Szent Mihály arkangyal ima) nagy segítséget jelentettek a zarándoklat során, segítségükkel jobban megtapasztalta Isten jelenlétét. Az ima-katekézis alkalom kiscsoportos beszélgetésekkel folytatódott, ahol az alábbiakat fogalmazták meg: „Ne féljünk átszellemülni, merjünk Jézus társaivá válni az imádságban. Bátran látogassunk szent helyeket, zarándokoljunk, mert ezek jelentősen segíthetik az istenkapcsolatunk mélyülését.”
Aszódon Takács M. Klarissza ferences szegénygondozó nővér tartott rövid elmélkedést az imádságról, majd szívesen válaszolt a hívők felmerülő kérdéseire.
Rákóczifalván is másodjára jött össze a közösség ima-katekézis alkalomra, már a jubileumi gyertya fénye körül. A bevezető imádság után közös éneklés következett, majd Görbe József atya katekézisét hallgatták meg a hívek. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat ébresztett fel bennük az előadás: „Az Istenhez való odafordulásunkat nemcsak kötött imával tudjuk megtenni, bátran álljunk oda saját szavas imáinkkal, a legigazabb valónkban Isten elé.” Majd személyes gyakorlataikat, gondolataikat osztották meg egymással: „Szívem első gondolata – valóban hozzád száll fel Istenem? Esetleg a reggeli hajtás, kávézás előrébb kerül a sorban?” Az alkalom végén egy Szentlélek által megindított hívő kért szót, könnyes szemmel tett tanúságot édesanyja kórházi tartózkodásáról, és az ima erejével történő szeretetteljes elengedésről. „Hiszünk a Jóisten erejében, hisszük, hogy nem velünk, hanem bennünk él!”
Második ima-katekézis alkalmakat tartottak még Őrhalmon, Ecseren, Dömsödön, Szobon, Gyálon, Bugyin, Délegyházán, Turán, valamint a kiskunlacházi és a kiskunlacháza-peregi plébánián.
Harmadik alkalommal jöttek össze a hívek Vácon, a Barátok templomában. Amíg a felnőttek lelkileg töltekeztek a tanítás és a tanúságtétel segítségével, addig a gyerekek farsangra hangolódva álarcokat készítettek és társasjátékoztak.
A felsőpetényi, és a nőtincsi plébánia hívei ismét közösen találkoztak. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén gyertyaszenteléssel kezdték az alkalmat, majd a küldöttek rövid beszámolót tartottak a január 20-ai váci találkozóról. Gáspár István atya videós elmélkedése után, amelynek címe Istenismeret, szentháromságos szeretet, kiscsoportokban folytatták a gondolkodást. Együttlétüket közös énekléssel, és az Úrangyala elimádkozásával zárták.
A salgótarjáni Kisboldogasszony templomban szentmisével kezdték az alkalmat, melynek záró áldása után mindenki elhelyezhette a saját nevével ellátott kövét az oltár előtt, ezzel szimbolizálva, hogy a közösség élő kövekként építi Isten országot. Az összegyűlt hívek Kis Domonkos tanúságtételét hallgatták meg, aki fiatal családapaként a mindennapi életüket átható imádság fontosságáról, személyes tapasztalatairól tett tanúságot. A Szentháromság szeretetközösségéről szívet melengetően osztotta meg elmélkedéseit és kedves közvetlenségével megmozgatta a hallgatóságot, egymás felé fordultak, beszélgettek az emberek. „Örülünk annak, hogy ez a hosszú távú felkészülési folyamat lehetőséget teremt a lelki megújulásra, élő közösségként haladhatunk ezen az úton.”
Nagymaroson szentségimádással, közös énekléssel kezdődött az ima-katekézis alkalom. Gáspár István atya videós előadása nyomán arról beszélgettek kiscsoportokban, hogy kinek milyen „pusztaságon” vezet az útja, sikerül-e a jelenben élnie, valamint ki milyen módon tudja mélyíteni a hitét. „Örömmel látjuk, hogy elkezdődött egy pozitív folyamat a kezdeti terveink nyomán. Minden „építőkőre” szükségünk van ahhoz, hogy egyházközségünk képzeletbeli temploma erősen állhasson Isten dicsőségére.”
„1000 éves lesz a Váci Egyházmegye” – ezzel a gondolattal kezdték el szervezni az ima-katekézis alkalmakat Zebegényben. A harmadik találkozás során Bábik Noémi hitoktató osztotta meg személyes tapasztalatait, buzdította a közösség tagjait.
A monori Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébánián is közös szentségimádással kezdődött az együttlét. Ezt követően Laczkó Mihály atya a plébániához tartozó kistemplomi, monorierdei, és vasadi híveknek egy-egy ima-katekézis gyertyát adott át. Az est folyamán Lackfi János versének segítségével elmélkedtek azon a hívek, hogy mit is kellene a kukába dobniuk Krisztusért. Majd a jó hangulatú agapé után, mindenki kis ajándékkal térhetett haza, amelyen ez állt: „Az a feladatunk, hogy illatozzuk Krisztust, az ő szeretetét, és akkor, ahol élünk, az a falu, az a város, az az ország be fog telni Krisztus illatával.”
Az elmúlt hónapokban először tartottak ima-katekézis alkalmat Albertirsán, Váchartyánban, Tóalmáson, a Dabas-Gyóni plébánián, Dunakeszin a Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolában, valamint a szolnoki Várplébánián.
Bővebb információ az Ima-katekézis felkészülésről.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.
Pécelen, a Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapján a hívek nemcsak égi Édesanyánk oltalmát ünnepelhették, hanem a városhoz is kötődő Boldog Bódi Mária Magdolna emléke előtt is tisztelegtek. Október 4-én, vasárnap az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek volt, aki megáldotta a vértanú új szentképét, átadta ereklyéjét és megnyitotta a róla szóló emlékkiállítást. A Magyar Kurír írását adjuk közre.
2026. október 2-án este ismét megtelt imádsággal a kosdi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom, ahol a hagyományos „Rózsaeső imaestre” gyűltek össze a hívek. A lelki alkalmon a jelenlévők Lisieux-i Szent Terézzel együtt fordultak Jézus felé, aki az egész este valódi középpontja és főszereplője volt. Kis Szent Teréz életpéldájához hűen a rendezvény most is arra hívta a résztvevőket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzanak Krisztus végtelen szeretetére, és kérjék a fiatalon elhunyt egyháztanító hatékony közbenjárását. Revóczi Zoltánné összefoglalóját olvashatják.2026. október 14. szerda
Helén
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így...
Összes program »