CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci egyházmegye hitoktatási igazgatósága szervezésében július utolsó hetében 33 hitoktató vehetett részt az idei kateketikai nyári táborban Máriabesnyőn. A tábor célja kettős volt: a személyes töltekezés és egymás megismerése mellett szakmai fórumot és továbbképzési lehetőséget is kínált a hitoktatóknak. A tábor egy kétmodulos képzési program első eleme.A Váci egyházmegye katekétái nyári táborának a Mater Salvatoris lelkigyakorlatos ház adott otthont július 25-28. között. A hitoktatási igazgatóság munkatársai mellett idén meghívást kaptak az EKIF hitoktatói és az egyházmegyei lelkészség ifjúságpasztorációs munkatársai közül is néhányan annak érdekében, hogy az azonos szakterületen és részben azonos földrajzi területen, de más-más intézményi keretek között dolgozó munkatársak megismerjék egymást és elinduljon közöttük a párbeszéd.
Az első napot önismereti blokk nyitotta, majd a konfliktuskezelés volt a téma, amelyet a hitoktatók életében előforduló szituációkon keresztül dolgoztak fel. A második napon a társadalmi témák felé nyitottak, mint a gender és a társadalmi különbségek. A témák feldolgozását itt is helyzetgyakorlatok követték. A tábor szerves részét alkotta a zarándoknap, amelyen közös oltárépítést követően került sor a szabadtéri szentmisére.
A zárónapon szakmai fórumon tehették fel kérdéseiket a katekéta munkatársak. Egymás kérdéseiből kölcsönösen épültek és tanultak. Előkerült az Y és Z generáció, valamint a magatartásproblémás gyerekek kezelésének kérdése és az a téma is, hogy vajon a hitoktatónak csak a gyerekkel vagy esetleg a szülővel is kell-e foglalkoznia. Több oldalról közelítették meg az együttműködési lehetőséget az egyházmegyei katolikus iskolák, az ifjúsági lelkészség és a hitoktatók között megerősítve azt, hogy a katekéta feladata elsősorban az, hogy istenkapcsolatra vezesse a gyereket. Munkája akkor lesz értékes, ha a hitet nem tantárgyi ismeretként, hanem élet-tapasztalatként tudja átadni. Ehhez fontos, hogy önismeretre, kommunikációra, reflexióra is rá tudja vezetni a rábízott gyerekeket a katekéta, amelyekhez a tábori program is több konkrét módszertani segítséget tudott adni. A katekéták nagyon érzékeny időszakban kerülnek kapcsolatba a gyerekkekkel, amikor jól formálhatók. Ha jó példát látnak maguk előtt, van esély arra, hogy a hitélet és a lelki élet felé terelje őket és az iskola befejezését követően hosszútávon is egyházközségek elkötelezett tagjai legyenek. Ehhez feltétlenül fontos, hogy a katekéta kreativitással tudja ellensúlyozni az iskolai kereteket és a hittanra ne eredmény- és sikerorientált tantárgyként emlékezzenek a diákok, hanem olyan órára, ahol szabadnak érezhették magukat és valamit megérezhettek Isten Országából.
A résztvevők a záróértékelésben leginkább a meghallgatást, befogadást és a közösség megtapasztalását említették, mint meghatározó élményt a négy nap alatt. Építette, felszabadította őket a sok beszélgetés, a feladatok és lelkesítette őket az az Egyházkép, amely célként megfogalmazódott bennük és amely jobban figyelembe tudja venni a mai társadalmi valóságot és mer arra reflektálni. „Társként voltunk itt egymás számára és olyan empátiát tapasztaltam meg, amit szakmai körökben még eddig nem.” „Egységben, együtt tudunk tovább dolgozni!”– mondták a résztvevők többek között a zárókörben.
A résztvevők jövő nyáron a 2. modulra jelentkezhetnek, amelynek fő témája a kísérés. Emellett folytatódnak az évközi továbbképzési alkalmak, szakmai napok és lelki töltekezésre is lesz lehetőségük.
A program összeállításában és az egyházmegye kétmodulos továbbképzésének programjának kidolgozásában és megvalósításában az alábbi munkacsoport közreműködött: Tornay Gábor hitoktatási igazgató, Balogh László atya hitoktatási referens, mentálhigiénés lelkigondozó, Jakobszen-Tátrai Zsófia mentálhigiénés családterápiás szakember, Tóth András görögkatolikus pap, mentálhigiénés lelkigondozó, családterapeuta, szupervízor.
gha
*
Interjú a kétmodulos katekétaképzésről Tornay Gáborral és Balogh Laci atyával >>>
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.
Tanévnyitó Veni Sancte szentmisét és iskolaépület-átadó ünnepséget tartottak Gyömrőn. A Magvető Katolikus Általános Iskola felmenő rendszerben idén második évfolyamával bővül az iskolává alakított egykori kultúrház épületében. Az új tanév kezdetén Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Veni Sancte szentmisét.2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt...
Összes program »