CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Május 9-én, pénteken mutatták be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban egyházmegyénk új animátorainak és plébániai intézőinek küldetési miséjét. A szentmise végén Marton Zsolt püspök a képzés elvégzését igazoló oklevelet adott át a résztvevőknek. Az animátorok a közösségi élet szervezésében, míg az intézők az adminisztratív, műszaki-fenntartási és pályázati feladatokban tudnak segíteni a plébániákon.Idén 21 animátor és 16 plébániai intéző vehetett át tanúsítványt a május 9-i ünnepi szentmisén, melynek célja a képzést elvégzők admissziója, azaz küldetésre bocsátása volt. A szentmisét Marton Zsolt püspök mutatta be, aki szentbeszédében az Eucharisztia jelentőségét és az egyházi szolgálattevők szerepét emelte ki, hangsúlyozva, hogy a fölszentelt személyeken (püspökök, papok, diakónusok) túl fontos szerepe van a közösség más szolgálattevőinek is. „Örülök, hogy vágytatok részt venni ezen a képzésen, ami több mint egy kurzus: a közösségi egyházban való formálódás. Nagy szükség van rátok! Elsősorban nem azért, mert paphiány van, hanem mert Krisztus és az Egyház szándéka, hogy a pásztoroknak legyenek elkötelezett segítői.” Majd arra buzdította az újdonsült animátorokat és plébániai intézőket, hogy papjukkal együttműködve, az ő iránymutatásuk szerint segédkezzenek plébániájukat minél krisztusibb közösséggé formálni. „Törekedjetek rá, hogy Jézussal az oltáriszentségben bensőséges kapcsolatot ápolva, egymással igazi hálaadó közösséget alkotva legyetek jelen, mint az örömhír tanúságtevői!”
Az animátorképzésbe – mely 2022 őszén indult el a Váci Egyházmegyében - a tavalyi évhez hasonlóan az egyházmegye szeminaristái is bekapcsolódtak. Az animátor elsődleges feladata, hogy a helyi egyházközség vezetőjével, plébánosával szoros együttműködésben szervezze a plébánia életét - segédkezzen például új közösségek alapításában, a meglévőket támogassa, vegyen részt lelkigyakorlatok, zarándoklatok, táborok, imaalkalmak szervezésében, az egyházi év liturgikus eseményeinek előkészítésében. Feladata továbbá, hogy a plébános és az egyházközség tagjai közötti együttműködést és kapcsolattartást segítse. Az animátorképzésben egyaránt részt vehetnek teológiai végzettséggel rendelkezők és nem rendelkezők – ez utóbbi esetben a képzés kétéves, mivel teológiai modult is tartalmaz. A hitéleti tanulmányokkal rendelkezők egy év alatt összesen 8 alkalmas, személyes jelenléttel megvalósuló képzési nap során szerezhetnek tanúsítványt. Az animátorképzés elméleti és gyakorlati kommunikációs, konfliktuskezelési, vezetéselméleti és csoportdinamikai modulokat tartalmaz. Foglalkoznak azzal is, milyen lehetőségei, sajátosságai vannak az egyházi közösségek fejlesztésének, melyek a missziós egyház kihívásai, de a képzés része a spirituális önismeret, a személyes erőforrások, hiányok feltárása, és az ezekre vonatkozó reflexió.
Balogh László, animátorképzésért felelős pap az animátorok szerepéről egy korábbi interjúban így nyilatkozott: „nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk mind a papok, mind a hívek részéről. Nekem is van animátorom, aki sok szervezési terhet vesz le a vállamról. Attól nagyobb ajándék nincs, ha egy programra megérkezve csak a lelki dolgokkal kell foglalkoznom (…). Bennem régi vágyként él, hogy „csak” pap lehessek. Ehhez persze papként is el kell fogadni a tényt, hogy szükségünk van a civilekre.”
A plébániai intézőképzés 2023 őszén indult először a Váci Egyházmegyében. Célja, hogy olyan munkatársakat képezzen, akik segítséget tudnak nyújtani a plébániák adminisztratív és gondnoki feladatainak ellátásában, oly módon, hogy a közösség szerves tagjaivá is válnak egyben. A résztvevők a képzés során megismerkedhetnek a plébánia működésével, az irodai adminisztráció folyamataival, a pénzkezelés, pályázatfigyelés és elszámolás kérdéseivel, az építészeti, üzemeltetési és karbantartási, valamint a liturgiához kapcsolódó feladatkörökkel. A képzés során elsajátíthatják a cselekvő problémamegoldás képességét, ugyanakkor a szervezők figyelmet fordítanak arra is, hogy elmélyítsék a résztvevők lelki életét, így a képzés részét alkotja egy evangelizációs hétvégi program, melyről ide kattintva olvashatnak beszámolót.
A 2024-205-ös tanévben a képzésen a Váci Egyházmegye intézői mellett részt vettek az Egri és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéből, valamint a Győri, Székesfehérvári és Szombathelyi egyházmegyéből is intézőjelöltek. Gratulálunk a képzéseket elvégzőknek, és Isten áldását kérjük szolgálatukra!
Az ősz folyamán mindkét képzési forma újraindul, a szervezők augusztus 15-ig várják a jelentkezéseket plébánosi ajánlással és motivációs levéllel az alábbi elérhetőségeken:
Animátorképzés: Balogh László atya - balogh.laszlo.85(kukac)vaciegyhazmegye.hu
Intézőképzés: Frics Zoltán állandó diakónus - intezokepzes(kukac)vaciegyhazmegye.hu
A Váci Egyházmegye idén ünnepli fennállásának ezeréves évfordulóját. Az ünnep részeként kerül bemutatásra az EGYÜTT ÉPÍTJÜK! c. misztériumjáték, amely több képben kíséri végig a nézőket az egyházmegye történelmén a szentistváni alapítástól a 20. századig.
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.
A Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében 13. alkalommal elinduló Boldogasszony-zarándokvonatot és több mint 800 utasát Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte, majd Marton Zsolt váci megyéspüspök, a zarándokvonat lelki vezetője áldotta meg május 21-én a budapesti Keleti pályaudvaron.
Michael Wallace Banach érsek, pápai nuncius nagyon pozitívan értékelte a magyar katolikus iskolák munkáját a II. Lumen Educationis – Katolikus Oktatási Innovációs Konferencián tartott előadásában. Az eseményen a munkaerőpiac és az oktatás kapcsolata volt a fő téma, de a nap zárásaként átadták a Katolikus Innovációs Díjakat, valamint megünnepelték a Váci Egyházmegyében 10 éve működő Családi Életre Nevelés program jubileumát. A Szent Mihály Intézményfenntartó sajtóanyagát közöljük.2026. május 25. hétfő
Orbán
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk:...
Összes program »