FŐOLDALHÍREINKPROGRAMOKNÉV- ÉS CÍMTÁRTURIZMUSHITOKTATÁSÉLŐ KÖVEK 2023-2026AKOLITUSOKFOTÓTÁRVIDEÓTÁR

• CSALÁDPASZTORÁCIÓ
• IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
• TEREMTÉSVÉDELEM
• KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
• CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
• BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ

SZAMARITÁNUS SZOLGÁLATEGYHÁZMEGYEI KARITÁSZKÖNYVTÁRLEVÉLTÁREGYHÁZMEGYEI MÚZEUMSZENT MIHÁLY INTÉZMÉNYFENNTARTÓKAFARNAUM HÁZSZINÓDUSTEMETŐÜZEMELTETŐ KFTMotiVÁCió Képzési KözpontMATER SALVATORISÁLLÁSHIRDETÉSMISERENDEGYHÁZMEGYÉNKRŐLALAPÍTVÁNYAINKDOKUMENTUMTÁRKÖZBESZERZÉSEKGYERMEKVÉDELEMADATVÉDELEMTÉRKÉPKAPCSOLAT

» NAPI EVANGÉLIUM »

Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal. Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?” Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!” Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.” Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.” Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.” Jn 4,5-42

Elmélkedés

Beszélgetés a kútnál

Egy kút, egy asszony, egy vándor, egy beszélgetés, szomjúság, víz. Ezek a mai evangélium alapkövei, amelyekre felépül a történet. Egy ősrégi kút, amelynek története mélyebb, mint a fizikai mélysége, hiszen mélyen visszanyúlik az időben, egészen a választott nép ősatyái, a pátriárkák koráig, Jákobig. Egy bűnös asszony, aki annak érdekében, hogy elkerülje az emberi ítéleteket rejtőzködik az emberi tekintetek elől, ezért jön vizet meríteni a déli forróság idején, amikor mások ki sem mozdulnak házukból. Egy fáradt vándor, aki amúgy fáradhatatlanul járja a városokat és falvakat, hogy tanítsa az embereket. Egy hosszúra nyúló beszélgetés, amelyben a szereplők kezdetben elbeszélnek egymás mellett, gondolataik más utakon járnak, de végül találkoznak az utak, a gondolatok, az egymással beszélő személyek. Kettős szomjúság, a testé és a léleké, a vándor vizet kérő szomjúsága a déli hőségben és az asszony lelkének szomjúsága az igaz tanításra, a megváltásra, a tiszta életre. S végül a víz, amely mindvégig ott csillog a kút alján és a beszélgetés mélyén. Az élő víz, az igazság vize úgy csillapítja az asszony lelki szomjúságát, hogy elég csak egy keveset innia, a vándorét pedig úgy, hogy egy kortyot sem kell innia, ugyanis a történet végére már mindketten elfelejtik, hogy a vándor inni kért az asszonytól.

Nagyböjt 3. vasárnapjának evangéliumát olvasva érdemes elgondolkoznunk a szereplőkön, a cselekmény idején és helyszínén, a beszélgetés tartalmán és üzenetén.

Egy névtelen asszony, aki kirekesztve, szégyenben él, egyszer csak ott találja magát Isten Fiával szemtől szemben. Az, ami először egy egyszerű vízért folytatott párbeszédnek indul, hirtelen a lélek legmélyebb szomjúságát kezdi felébreszteni benne. A történet helyszíne – Jákob kútja – nemcsak egy földrajzi pont, hanem lelki tér, az emberi vágy, a hiány és a keresés helye. Jézus leül a kútnál, fáradtan, szomjasan és inni kér az éppen akkor érkező asszonytól. Nemcsak testi szomjúságról van szó, hanem az asszony hitére, bizalmára szomjazik. Ő, aki maga az élő víz, most kér, s ezzel máris átlépi azt a falat, amelyet a vallási és erkölcsi különbségek, de főként az előítéletek emeltek a zsidó férfi és a szamariai nő közé.

Jézus fokozatosan vezeti az asszonyt önmaga mélyebb megismeréséhez. A férjei történetét nem ítélkezéssel, hanem prófétai látással tárja fel. Nem az asszony múltja számít, hanem az, hogy nyitott lesz-e az újrakezdésre. Jézus nem a bűnt menti fel, hanem a bűnöst hívja meg az igazságra és az irgalomra. Az asszony szívében valami megmozdul, már nem csak vizet akar.

Egy megvetett nőből lassan kereső, majd tanúságtevő tanítvány lesz. Nem helyekhez kötött hit, nem előírt cselekedetek határozzák meg az Istennel való kapcsolatot, hanem az igazságban megélt élet.

Amikor az asszony felismeri, hogy Jézus a Messiás, sietve visszatér a városba, hogy másoknak is elmondja ezt. Az elrejtőzés helyébe a tanúságtétel kerül. A vízért jövő asszony az élő víz hordozójává válik mások számára.

A történet egy forráshoz, egy kúthoz vezet miket, hogy ott találkozzunk Jézussal, aki ismer, szeret és újjá akar alakítani minket. Engedem-e, hogy megérintsen ott, ahol a legsérülékenyebb vagyok? Ha igen, akkor az én történetemet is újraírja. Mert nekem is van múltam, de már nem annak hibái, gyengeségei, bűnei határozzák meg jövőmet, hanem Jézus kegyelme, amely élő vízként oltja lelkem szomjúságát és megtisztítja jövőmet.

Egy kút, egy ember, egy vándor, egy beszélgetés. Ezekre az alapkövekre épül az én történetem. Egy kút, amely soha nem apad ki, mindig telve van a kegyelem vizével. Egy ember, aki fáradtságaim, titkaim, kudarcaim és bűneim mellett ülök. Egy vándor, akinek mindenki számára van mondanivalója, s aki most engem szólít meg. Egy beszélgetés, amely most kezdődik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy nem kerülsz el, hanem megszólítasz ott, ahol éppen vagyok, kimerülten, elrejtőzve, önmagammal küzdve. Kérlek, adj nekem élő vizet, hogy ne kelljen tovább várnom a szeretetre, a bocsánatra! Lépj be az életembe úgy, ahogyan odaléptél a szamariai asszonyhoz: gyengéden, türelemmel és azzal a vággyal, hogy lelkemet tápláld! Segíts, hogy ne féljek megmutatni előtted életem mélységeit, és engedjem, hogy te alakítsd jövőmet! Add, hogy másokhoz is eljuttathassam forrásod vizét!

OLVASMÁNY / ZSOLOZSMANAPI EVANGÉLIUMNEXONWEB BELÉPÉSLEVELEZŐRENDSZERSzentév 2025KATADMIN