FŐOLDALHÍREINKPROGRAMOKNÉV- ÉS CÍMTÁRHITOKTATÁSFOTÓTÁRVIDEÓTÁR

• CSALÁDPASZTORÁCIÓ
• IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
• KÓRHÁZLELKÉSZET
• DROGPASZTORÁCIÓ
• CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
• BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
• MUNKÁSPASZTORÁCIÓ

SZAMARITÁNUS SZOLGÁLATEGYHÁZMEGYEI KARITÁSZKÖNYVTÁRLEVÉLTÁREGYHÁZMEGYEI MÚZEUMEKIFKAFARNAUM HÁZVIDÉKFEJLESZTÉSI IRODAMATER SALVATORISAKOLITUSALTHANN HÁZ

• VÁCI CURSILLO
• BUDATÉTÉNYI CURSILLO
• VIRTUÁLIS PLÉBÁNIA

TEMPLOMOK MISERENDJEEGYHÁZMEGYÉNKRŐLALAPÍTVÁNYAINKDOKUMENTUMTÁRKÖZBESZERZÉSEKADATVÉDELEMTÉRKÉPKAPCSOLAT

» NAPI EVANGÉLIUM »

Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így magasztalták Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk”. „Isten meglátogatta népét”. Ennek híre elterjedt egész Júdeában és mindenfelé a környéken. Lk 7,11-17

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a kafarnaumi százados hite állt az elbeszélés középpontjában, amely hit azt eredményezte, hogy Jézus meggyógyította szolgáját. A történetben a szolga még élt, de már „halálán volt.” A mai evangélium egy még komolyabb esetről számol be, egy ifjú feltámasztásáról. Ő már halott, ismerősei a temetőbe viszik, a halálból hívja vissza őt az életre Jézus. Ebben az esetben nincs szó hitről és annak előzetes kifejezéséről. A hit itt más formában kap jelentőséget: a halott feltámasztását látva az emberek Istent dicsőítik azért, hogy „nagy próféta” támadt köztük. Vélekedésük egyértelműen annak jele, hogy Jézust, aki képes feltámasztani egy halottat, Isten küldöttének, Isten prófétájának tartják.

Figyelemreméltó az is, hogy senki nem kéri Jézus segítségét, hanem ő saját elhatározásából cselekszik. Részvét ébred szívében az özvegy iránt, aki egyetlen fiában azt a személyt veszítette el, akire idős korában támaszkodhatott volna, s aki gondoskodhatott volna róla. A részvét nem marad érzés az Úrban, hanem cselekedetre indítja.

A jelenet kezdetén mindenki néma, nem szólalnak meg az emberek, ahogyan az egy gyászmenethez illő. A csendet, a gyász és a bánat csendjét, az emberi tehetetlenség csendjét, az élet rendjét és a halál tényét tiszteletben tartó csendet Jézus szava töri meg. Először az özvegyhez szól a vigasztalás szavával, majd a fiút szólítja meg életre keltő szavával. Ettől kezdve mindenki beszélni kezd: először a feltámadt fiú, mintegy bizonyítékként, hogy valóban él, aztán az emberek kezdenek beszélni, Istent magasztalják, és később mindenfelé híresztelik a történteket. Jézus viszont már nem szól többet, hanem továbbmegy, hogy máshol is segítsen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

OLVASMÁNY / ZSOLOZSMANAPI EVANGÉLIUMNEXONWEB BELÉPÉSHÍRBEKÜLDÉSLEVELEZŐRENDSZER